Hahó!

Cirka négy  év után jöttem rá, hogy nekem van blogom, amit anno elkezdtem, de hát persze nem folytattam. Most aktualitását érzem az írásnak, sok mindent történt velem az elmúlt időben. Miután rádöbbentem arra, hogy Magyarország számomra nem a lehetőségek országa és nem tudunk egyről a kettőre jutni, úgy döntöttünk, elköltözünk. Mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki valahol a nagyvilágban, távol a hazájától él és az Isten nagyon felvitte a dolgát. Nem vágyok hatalmas babérokra, csak a magyar valóságból szerettem volna kiszakadni, ami nyomasztó, fárasztó és célok nélküli, üres valami volt már. Tehát elkezdődött a nyelvtanulás, álláskeresés.... komolyabb pozíciók nem jöhettek szóba. A nyelvtudásom nem volt annyira magabiztos, hogy bárhol meg tudjam állni a helyemet. Ami még fontos szempont volt, az a szállás. Így szűkült a kör, végül a hotelmunkákban gondolkodtunk. Szobalány és takarítói állásokat kezdtünk el megpályázni, diplomákkal és nyelvvizsgákkal a hátunk mögött. No de sebaj, ezen is felül kell emelkedni és tovább kell lépni. Így kötöttünk ki egy német szigeten. Németországnak van szigete? Én előtte ezt nem tudtam, lehet, hogy csak az én tudatlanságom, elnézést kérek érte. A szigetről röviden: Észak-Németországban található, a dán határ közelében. 54 km hosszú tengerparttal rendelkezik.Lakossága 20 ezer fő körül alakul. A szigetet csak vonattal vagy repülővel lehet megközelíteni. Az autók az ún. Autozug-gal juthatnak be. Időjárás: mindig fúj a szél, emiatt az aktuális hőmérsékletet mindig hidegebbnek lehet érezni. Nyáron a maximumok 25 fok körül alakulnak, a tenger 16-18 fokos.

De kanyarodjunk még kicsit vissza az indulás előtti eseményekhez: küldtük tucatjával a CV-ket mindenhova, választ általában kaptunk, ami meglepő, hiszen ismerjük a magyar helyzetet ilyen téren: majd értesítünk! A szigeten jelentkeztünk egy-két hotelbe a számunkra megfelelő pozíciókra. Nagyon reménykedtem, hogy innen kapunk pozitív választ is végre. És igen...., mint a mesékben, jött a mail, hogy mikor tudnánk egy telefonos interjút lebonyolítani.Készültünk rá rendesen, próbáltunk az alapvető kérdésekre felkészülni. Teljesen lázban voltunk már a hívás előtt. Az interjú viszonylag hosszú volt, de nagyobb részben csak hallgatni kellett az infókat, persze rövid bemutatkozás, kérdezz-felelek volt, de rengeteg hasznos tudnivalóval elláttak minket a hotelről, a munkáról és a szállásról. Megbeszéltük azt is, hogy itthon még pár dolgot el kell, hogy intézzünk (felmondási időmet töltöttem éppen), március 1-jén munkába tudunk már állni. 

Ezt követően minden napra ezer dolog volt, bankba menni, mindent összepakolni, az albérletet kiüríteni stb. Az utolsó napokban már nagyon fáradtak voltunk, folyton csak a csomagok, a pakolás, a szűnni nem akaró könyvkupacok és ruhák. 

Külön lista volt azoknak a cuccoknak, amit hoztunk magunkkal. A bőröndök és táskák mind megteltek már és a listán még bőven akadtak fontos dolgok. Így rengeteg dolgot nem tudtunk hozni,lejjebb kellett adni az igényeket: kettővel kevesebb pulcsi, nadrág, póló stb. A csomagjaink tömege.... jobb, ha nem tudjuk. 10 táskánk volt nagy bőrönddel és laptoptáskával együtt. Kezdődött a cipekedés, ami szörnyű volt. 

Az utazásról és az érkezésről egy következő bejegyzésben fogok majd írni.