Üdv Mindenkinek!

Elnézést, de nyáron elmaradt a blogolás, melynek kettő oka van: sok volt a munka, a szabadnapokat pedig utazással, új helyek felfedezésével töltöttük. Így jutottunk el Föhr szigetére is.

Igen, ez szintén egy német sziget. Megközelíteni hajóval lehet Dagebüllből. Dagebüllig biciklivel mentünk el. Maga az út és a falu nem sok izgalmat rejtegetett magában. Neugalmsbüllben álltunk meg egy kicsit, itt egy szép templom és sírkert található, ezt mindenképpen érdemes volt megnézni.

A strand nyugisabb volt, mint Sylten, kevesebb strandkorb is van és azok is le vannak lakatolva. A part mentén ilyen kis házikók vannak :)

Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy továbbutazunk innen. Hajóval Föhr-re, illetve Amrumba lehet innen eljutni. (Föhr van közelebb Dagebüllhöz). Hajó szinte óránként indul. Az alsó részen a kocsiknak van hely, a felső rész pedig az embereké. A jegyárak annyira nem vészesek: oda-vissza út 14 euró/fő. (manapság a Balatonon se lehet olcsóbban hajókázni) A menetidő 50 perc volt. Rengeteg autó sorakozott fel az alsó részen (autók, kamionok, motorok)

Az út közben nem sokat láttunk, csupán, hogy távolodunk a parttól, majd pedig a sziget kezdett körvonalazódni. Éppen ezért körbejártuk a hajót. 

Amint látható, éttermi egység is akadt a hajón, illetve posta is (inkább postaláda), ahol levelet is lehet feladni :)

Megérkeztünk!

Miután kikötöttünk, igyekeztünk minél jobban felfedezni a szigetet. Mivel kicsit későn döntöttünk az utazás mellett, így nem volt túl sok időnk, de sebaj, amit lehetett, azt megnéztünk. A sziget maga kisebb, mint Sylt, de sokkal barátságosabb volt számunkra. Kalóznak öltözött emberek zenéltek a gyerekeknek (és a felnőtteknek), mellette pedig gyerekprogramok is voltak. Halpiac is van a szigeten, hetente egyszer.

Ime néhány kép a szigetről:

Hangulatos volt a part is, a gyerek a tenger élővilágát fedezték fel, a szülők pedig élvezték a ˇpihenéstˇ és a napsütést :)

Visszaút: rengetegen várták a hajó érkezését, szerencsére sikerült jó helyet találnunk magunknak. 

Üdv mindenkinek, 

Rég nem jelentkeztem már. Nem azért, mert uncsi itt az élet, hanem, mert nem sok időm van mostanában. Folyton csak a munka.....nah jó nem, egy hónapja Dániában jártunk, megint.

Meseszép helyek találhatóak a német-dán határon és annak környékén. Most Hojer-re esett a választás. Maga a település falusias jellegű, kevés látnivalóval, az útvonal viszont lenyűgöző volt. 

Klanxbüllből indultunk és a gát mentén mentünk egészen a dán határig. Marhák és barik között vezetett az út, tényleg nagyon szuper volt. Sajnos a barik nagyon félősek voltak, így ha az utunkat is állták, inkább ők mentek félre. Ennyi barit még soha nem láttam, több kilométeren keresztül legelésztek és persze hangos "beee"-vel köszöntöttek minket. Természetvédelmi területen haladtunk végig, lenyűgöző élővilággal, számunkra ismeretlen madarakkal. 

Kicsit eltévesztettük az utat, így aztán csak a visszaúton néztük meg a zsilipet. Éppen iskolásoknak tartottak előadást róla,mivel semmit nem értettünk belőle így a szemünkre és az interaktív kiállításra hagyatkoztunk.

De vissza Hojerbe. Tehát maga a település nem nagy. Nem sok látnivalót találtunk: egy régi malom illetve egy templom a település éke. A régi szélmalomhoz (épült 1857) tartozik egy karbantartott, impozáns kert is.

A településen található továbbá egy templom is, amely kívülről láthatóan az egyszerűségre törekszik (az óra sajnos nem a pontos időt mutatta)

És belülről is... Nem volt túldíszítve.

Ismét újabb élményekkel lettünk gazdagabbak. 

Elnézést, hogy nem írtam többet, de szerintem a képek önmagukért beszélnek :)

Először is, sorry, hogy nem jelentkeztem új írásokkal, csak hát néha dolgozni is kell :) A május meg aztán elég húzós volt, esküvő-esküvő hátán. Ezek közül egyet szeretnék itt most megemlíteni és bemutatni. Ha nem a két szememmel látom, talán el se hiszem.

Kezdeném ott, hogy az ominózus esküvő előtti héten a virágkötészeten kellett besegítenem egy napot. Izgi volt, kicsit más, mint a többi nap. Csináltam ezt is, azt is, nem volt annyira megerőltető, nyugis volt. A nap utolsó feladataként kis vödröket kellett kipingálnom, világoskék színűre. Először nem értettem, minek van erre szükség, így  inkább megkérdeztem. A következő héten egy nagyszabású esküvő kerül megrendezésre és oda kellenek-ennyi infóval lettem gazdagabb. Láttam néhány képet az elképzelésekről, a színösszeállításokról és hát ebbe illett bele pontosan, a sok kicsi világoskék vödör is.

A következő jelek: Egyik nap, rémülten jelent meg előttünk az egyik főnökünk, azt hittem, valami nagy baj történt. Azt kérte tőlünk, hogy egyik nap estére menjünk dolgozni, 17 órától 01:00 óráig. Ezzel párhuzamosan került lezárásra a hotel nem kicsi mélygarázsa is.  Aztán a tábla is kikerült, hogy még jó pár napig nem lehet használni.

Az egész garázst ki kellett takarítani, de még nem is végeztünk, már hozták a szőnyegeket lerakni, mindennek pontosan megvolt már képzeletben a helye, a berendezés pedig csak érkezett és érkezett. Ekkor már láthatóvá vált számunkra is, hogy nem mindennapi parádé várható itt. A bázisunkat ki kellett pakolni és mindent át kellett cipelnünk a jógaterembe :), ekkor még nem tudtuk miért, de a nagy napon erre is fény derült. Az egész konyha leköltözött, hogy azon melegében az életek felszolgálhatóvá váljanak. 

A nagy napon mire beértünk délután már hatalmas volt a sürgés-forgás. Az egész mélygarázs ünnepi hangulattal lett megtöltve. A virágkötészeten napokig készítették a dekorációt, arra a pár napra néhány ember érkezett még besegíteni, a lagzin pedig külsősök is segítettek az ételek felszolgálásban. Külön gyereksarok volt, ahol babysitterek foglalkoztak a gyerekekkel, fagyikocsi, tengerparti díszletek, homokbuckák...............és még sorolhatnám, szerintem képek hiányában is mindenki el tudja képzelni ezt a hangulatot.

A vendégsereg persze megtöltötte a hotelszobákat, de az ifjú pár a többi szállóvendéget is meghívta. Kemény estének néztünk elébe, rengeteg feladatunk volt. Amellett, hogy turn down szervízt kellett csinálnunk, minden órában mennünk kellett wc-t is csekkolni. Ez pedig nem volt egyszerű. A mélygarázs gyakorlatilag tabu volt, így az egészet meg kellett kerülnünk, hogy A-ból B-be eljuthassunk. Aztán 10 körül a munkatársaink hazamentek, nekik lejárt a műszak, nekünk viszont még rengeteg dolgunk volt. Pl. megvolt, hogy 22:20 perckor a táncparkettet gyorsan fel kell mosni. Cirka 20 perc késéssel tudtunk csak akcióba lendülni. Elég stresszes és fárasztó volt az este. De legalább a lagzi jól sikerült. Egyik kollégánk említette, hogy az egyik szobába csengetéskor Elton John nyitott neki ajtót, akkor persze azt hitte még csak, hogy az illető hasonlított rá, nem is gondolt bele igazán, hogy lehet, hogy tényleg ő volt. Pár nappal később a sajtóban is megjelent egy cikk a nagy lakodalomról, innen pedig kiderült, hogy Elton John is tiszteletét tette az esküvőn a párjával. A cikkből az is kiderült, hogy a fiatalok milliárdos családból érkeztek, így a fényűzés , az egész hotel és mélygarázs kibérlése nem volt számukra nagy anyagi csőd. 

A napokban a hotel is megköszönte a dolgozóknak, hogy helytálltak ezen az emberfelettinek mondható rendezvényen. Kaptunk fejenként egy-egy magasabb árkategóriás pezsgőt :)

Nagyjából minden. Két hónap után ezt az egyet biztosan ki merem állítani, saját tapasztalatokra hagyatkozva.Íme néhány példa. Még mielőtt valaki azt állítaná, elfogult vagyok, ellenpéldát is gyűjtöttem. 

Ételek: Az ételek fűszerezésében messze alul maradnak hozzánk képest. A csípőset nem igazán ismerik, vagy ha mégis, akkor mi maximum azt mondjuk rá: enyhén csípős. Persze lehet a boltokban csípős ketchupot,mustárt stb. kapni, de hegyes erős paprikával még nem találkoztunk. Amit nagyon nem szeretünk, azok a sütnivaló Wurst-félék, gyenge fűszerezéssel. A másik a disznósajt. Messze nincs köszönőviszonyban a nálunk kaphatóval, már csak kinézetre sem, az ízéről, meg inkább nem írok, mert nincs is mit. Rossz és kész.

Amit nagyon hiányolunk: A tejtermékek gazdag kínálata nagyon csábító, hiszen lehet kapni savót, írót is egyszerű közértben is. Túróból viszont csak a krémesebb változat létezik itt, a rögös nem, emiatt jó pár receptről le kellett mondanunk, így aztán túrórudi hiányomat se tudom kielégíteni, mivel a boltokban nem lehet kapni, készíteni pedig a túró hiánya miatt nem tudunk. Ha már a sütésről írok: a nálunk klasszikusnak nevezhető kocka margarint se lehet kapni, helyette a kenhető margarinokra van ráírva, hogy ideális sütéshez, főzéshez is. Gondoltam rendben, legyen. A tészták általában a magyar receptben előírtnál zsírosabbak lettek, így a margarin mennyiségét csökkenteni kellett. Italokról: Kevésfajta ízesített sör van a piacon, nem úgy, mint nálunk. A sör és alkoholkínálat viszont rendkívül gazdag. A magyar piac ilyen téren  versenybe se szállhat. Az alkoholmentes italoknál nagy klasszikusnak számít a narancsos kóla, amelyet több cég is piacra dob (annyira nem finom) A gazdag kínálat, mint már említettem a tejtermékeknél is megfigyelhető. Rengeteg fajta joghurtot lehet kapni és ami a legjobb, hogy nem csak gyümölcsöset, hanem gyümölcsös-zöldségeset is. Íme egy kép róla: 

Nyamii... mindegyik nagyon finom volt! :)

Ennyit az ételekről-italokról.

Röviden ebben az írásomból írok még az általam megfigyelt, némiképp meglepő dolgokról. Kezdeném azzal, hogy senki sem lesz ideges, ha késik a vonat, ha várni kell a sorompónál, csak mi. A vonat persze mindig késik.Általában nem írják ki a késést időben, ha pedig kiírják, hogy pl. 5 perc, nah az legalább 10. Ha már a vonatnál tartok: a délutáni csúcsban minden kocsi megtelik, de egészen addig, amíg nem szorul a hurok, az emberek a táskájuknak is fenntartanak egy helyet. 

Munkaidő után a postára bemenni nem életveszélyes! Nincsenek hatalmas sorok, itt még a posta is nyugis hely :)

Amire nem lehetnek büszkék itt élők: Hiába van kirakva a vasútállomáson, hogy dohányozni tilos!, az emberek ezt nem nagyon veszik figyelembe. Szinte mindenhol rágyújtanak és rengeteg cigarettát szívnak.

Röviden ennyi, próbáltam nem részrehajló lenni, remélem sikerült is :)

Kevesebb, mint egy hónap munka után feletteseink elküldtek minket egy rövid, egy hetes szabadságra. Azért írom, hogy rövid, mert kollégáink két hétre mentek, mi az egyet is elegendőnek tartottuk, főleg, hogy az idő nem volt valami jó. ( a szabadidő eltöltéséről egy későbbi bejegyzésemben írok majd)

Sajnos az időjárás nem fogadott kegyeibe minket, majdnem minden nap esett az eső és persze fújt a szél. De mi nem adtuk fel, esőben is elmentünk megnézni a Morsum-i Kliff-t és a szél sem tántorított el a kerékpározástól, ami már nagyon hiányzott. Amikor nem volt jobb ötletünk, egyszerűen csak lementünk a tengerpartra és kagylót gyűjtöttünk, fotóztunk. Kicsit megszoktuk, hogy a hotelben mindig meleg ételt kapunk, amiről most nekünk kellett egy héten keresztül gondoskodni. Szeretünk főzni, nem ezzel volt a baj, sokkal inkább azzal, hogy mit is együnk? (Volt egy-két mellélövésünk ilyen téren, amikor sikeresen egy olyan Wurstot választottunk, amit nagy kényszer árán tudtunk csak megenni) A kajcsik szintén egy blogtémám lesz majd a közeljövőben, így a témát ezennel rövidre is zárom. Egyet kijelenthetek: nem haltunk éhen, főztünk finom, klasszikus magyar kajákat is (még szerencse, hogy fűszereket is hoztunk) és sütöttünk finom sütiket is. 

Két főbb programunkat emelném ki:

1. Morsum Kliff
2. Dán kerékpártúra

Morsum Kliff: Sajnos geológiailag nem vagyok annyira a toppon, hogy pontos infókkal szolgáljak, mikor is keletkezett. A táj természetvédelmi terület, kis földutakon járható be, ahol az érintetlen természet apró szépségeivel találkozhatunk a monumentális sziklatömbök árnyékában.Különleges színét a vasoxidnak köszönheti. Számunkra ismeretlen madarak gyülekeztek éppen és ismeretlen virág bontogatta bimbóit. Ezt a csodaszép helyet még esőben is érdemes volt meglátogatni. Íme néhány kép:

A hét második felében sikerült végre elindulnunk Dánia felé. Biciklit a faluban béreltünk. 5 Euró/nap. Mivel ahonnan béreltük kora délután már bezárt, így este mikor visszaértünk egyszerűen lezártuk a hely előtt a biciklit, a kulcsot pedig egyszerűen bedobtuk a postaládába. 

Dánia nagyon közel van hozzánk, a teljes túra nagyjából 40 km volt, mivel minél több mindent szerettük volna látni, tettünk kitérőt is. A képen látható útvonalakat választottuk, a szürke az odavezető, a kék a visszaút volt.

Célállomásunk Tonder volt. Az utunk kisebb falvakon, bárányokkal teli mezők mentén vezetett és még a nap is kisütött, nagyon jó volt. Pihenni nem álltunk meg, inkább csak nézelődni. Lőttünk egy pár képet a német-dán határnál, illetve Dániában ha megláttunk valami érdekeset, megálltunk. Ilyen volt például egy gyönyörű templom, amely nem volt giccses, sokkal inkább precízen megtervezett és kidolgozott szobrokkal és festményekkel, Mogeltonderben. A hozzá tartozó temető annyira szépen karban volt tartva, ámuldoztunk csak. 

A következő megálló már Tonder volt. A megközelítés nem volt egyszerű, egy részen macskaköves úton kellett átgurulnunk :) Tonder már egy nagyobb település, több iskolával, vasútállomással és rengeteg szép parkkal. A boltokban az eurót is elfogadják, de sok helyen dán koronában adnak vissza. Órákat eltöltöttünk itt, mindig találtunk valami szép látnivalót.

A hazaút már nem volt ennyire gördülékeny: szembeszélben kellett végig tekernünk, rendesen le is lassultunk, de nagy nehezen betekertünk Klanxbüllbe. Kis izomláz gyötört egy pár napig ugyan, de rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Annyira jó tudni és látni, hogy errefelé mindenki mennyivel nyugodtabb, az emberek mentalitása is más, mint otthon. Ez csak zárásképp említettem meg, mivel eszembe jutott, hogy a kerékpárt egyszerűen csak leraktuk az InfoCentrumhoz (bezártuk, meg ilyesmi). Senkinek nem fordulna meg a fejében, hogy ellopja, tönkretegye vagy megrongálja. Sok sok zárójelben jegyzem még meg azt is, hogy éjjelre az ajtót se zárjuk :) Kis kanyarral a végén, de zárom a mai bejegyzésemet. 

A cím lehetne akár valamelyik szolgáltató cég szlogenje is, de marketingfogások helyett én a német ügyintézésről fejtem ki a véleményemet.

Megérkezésünket követően a legfontosabb a lakcímbejelentés volt. Mivel mi egy kis faluban élünk, így az ügyintézés miatt 15 km-re lévő városba, Niebüllbe kellett utaznunk. 

Utazásról röviden: a közlekedés baromi drága. 15 km-es utazás (tehát pl. Kalnxbüll-Niebüll) 3,30 euró és ez csak az odaút. Sajnos a mi bérletünk is iszonyatos áron mérik. Klanxbüll-Keitum (2 megálló- 14 perc menetidő) 121 euró/hónap. De szerencsére a bérletet Westerlandig is használhatjuk.

De vissza Niebüllbe: a hotelből kaptunk térképet, mit hol találunk, emellett horvát szomszédunk is készséggel segített nekünk, rajzolt nekünk egy térképet. Miután megérkeztünk a hivatalba, sorszámot kellett húznunk, de cirka két perc után sorra is kerültünk. Az ügyintéző kedves volt és segítőkész. Kiállította a papírt az egész kb. 10 percig tartott. A következő elintéznivaló a folyószámla-nyitás és a betegbiztosítás volt. Mind a kettő esetben fontos szempont volt az, hogy a közelben legyen, tehát ne kelljen mégegyszer Niebüllbe utazni. A betegbiztosítás is ment, mint a karikacsapás. Egyszerűen besétáltunk a szigeten az egyik biztosító irodájába, felvették az adatokat, kaptunk egy ideiglenes papírt, amíg az okmány el nem készül. A következő héten kaptunk egy levelet, hogy küldjünk fényképet még, a kövi héten pedig a kezünkben volt már a betegbiztosítási kártyánk.

Ami kicsit nehezebben ment, az a bank volt, kiválasztani a legmegfelelőbbet. A bankos emberek kicsit ráérős típusok. Miután sikerült választani, bementünk, elmondtuk, hogy mit szeretnénk, majd kaptunk következő hétre egy időpontot. Addig kiválasztottuk, hogy melyik csomagot szeretnénk. Németországban két fajta bankkártya van, első körben a számlanyitáskor EC-Karte-t kapunk, amellyel az üzletekben fizethetünk, viszont online vásárlást nem intézhetünk, külföldön se tudjuk használni. Ez nem hangzik valami jól, így most MasterCardot is igényeltünk, aminek sajnos éves költsége van, de legalább a neten tudunk ezt-azt venni, ha már a szigeti luxust nem engedhetjük meg magunknak. A következő időponton megjelentünk, itt sem siették el a dolgokat, kávéval-teával kínáltak minket, aztán úgy, 20 perc után kezdődött el az adatfelvétel, a szerződéskötés. Mindenről pontos tájékoztatást és egy csomó papírt kaptunk. A kártya hamar megérkezett. Első körben a Pin kódot kaptuk meg, aztán dobták be a postaládába a bankkártyát is.

Összességében az ügyintézés gördülékeny, ügyfélközpontú volt mindenhol. A teljesség igénye nélkül soroltam fel itt a tennivalóinkat ilyen téren, de ezekből is egyértelműen látható, hogy mennyivel másabb légkör uralkodik Németországban a hivatalokban.

Rengeteg dologról nem írtam még, így ma a munkahelyünket mutatnám be. 

Korábban már írtam, hogy Keitumban dolgozunk, a hotelt különböző okokból nem szeretném nevén nevezni, maradjon csak egyszerűen a "Hotel". Munkába állásunk előtti napokban horvát kollégánk segítségével megnéztük, hogy hol is fogunk majd dolgozni. Megmutatta az útvonalat, a mélygarázson keresztüli bejutásunkat, a legfontosabb helyiségeket. Kaptunk egyenpólót és nadrágot is. Találkoztunk egyik főnökünkkel is, jókedélyű volt, kérdezett, mi pedig válaszoltunk. Megnyugodva tértünk haza, elkönyvelve, hogy mindenki milyen jófej és rendes volt (kicsit tartottam tőle, hogy ez csak a máz, otthon ez valahogy így szokott működni)

Két műszakban dolgozunk, van egy reggeli meg egy délutános. Első nap reggelre mentünk, 9-17:30-ig, egy fél órás ebédszünettel. A gyülekezési pont mindig a "Hausdamenlager", innen indítanak minket a feladatunkra. A hotelben vannak ún. bedolgozók is, akik egy cégen keresztül jöttek ide. Ha végeztek a napi feladatukkal, mehetnek haza. Ez általában a vendégek számának függvényében változik. Van, hogy 2-kor már elmennek, van, hogy csak 6-kor. A bedolgozók Lengyelországból jöttek, nyelvtudással nem rendelkeznek. Egy részük már lassan egy éve itt van, de kevés nyelvtudást szívtak magukba. Az első akadállyal ekkor találkoztunk: hogyan fogunk velük beszélni (nem is beszélgetni), kérdezni? A válasz: kézzel-lábbal. Vicces, ha valamit kérdeztem, lengyelül válaszoltak :) vagy még úgy se.

Első néhány napban velük kellett dolgozni, szörnyű volt, mindent akkor tanultunk még és a nyelvi akadályok csak nehezítették a dolgunkat. Szerencsére horvát munkatársaink angolul elég jól beszélnek, így velük már beszélgetni is lehet :) Első nap egy idősebb lengyel hölgy társaságát élvezhettem. Amit tudott megmutatott, de látszott, hogy nincs túl sok kedve velem dolgozni és engemet istápolni. Aztán jöttek a főnökök is, hogy kérdezzek tőlük bátran (akkor már rengeteg kérdés megfogalmazódott bennem). Ebédszünet 13:30-14:00-ig van. A bedolgozók nem velünk ebédelnek. Szóval fél 2-re már nagyon szomjas lettem és a mellékhelyiségbe is nagyon mehetnékem volt már. Annyira szomjas voltam, hogy első napokban alig tudtam enni, mindig eltelítődtem vízzel. Munka közben nincs lehetőségünk nagyon megállni inni. A toalett pedig messze van...

Az ebéd általában finom, kicsit más fűszerezésű, mint otthon, de mindig van választék. A tésztát különösen szeretik, nekünk kezd elegünk lenni belőle. Mindig van kávé, gyümölcs,saláta, gyümölcslevek,joghurt, sütemény vagy épp a vendégeknek fel nem szolgált luxuskaják. 

A délután már kicsit nyugisabb, ha a bedolgozók hazamennek. Nem csipázom a lengyeleket, elnézést ezért, de meg van róluk a véleményem. Nagyon csúnyán beszélnek, számolni se akarom, egy nap hányszor hangzik el a k..va szó a szájukból, ezenkívül egyáltalán nem empatikusak. Az öltözőben reggelente szétpakolják a cuccaikat, nem zavartatják magukat, hogy más is átöltözne. Az ajtónál nem előzékenyek, ha kinyitod nekik, nem köszönik meg. Egyik nap volt trainingünk, lifttel mentünk volna fel. Ők persze nyomultak, hogy beférjenek, mi inkább megvártuk a következőt. A másik, amit nem szeretek bennük, hogy mindig kapkodni kell, ha velük dolgozunk. Múltkor is ez volt. Apartmanokat csináltunk, az elsőt ebéd előtt be akarták fejezni, reménykedve abban, hogy utána ők mehetnek haza. Nem így történt. Ebéd után bezzeg nem kellett már sietni, beszélgettek stb. Még 2 panaszkodás és zárom: utolsó apartmant csináljuk a lengyelekkel, emeleten voltam, mikor kiderült, hogy ők már vagy fél órája leléptek, köszönni meg minek.Azt mondták, hogy végeztek a konyhával stb. közben kiderült, hogy a frászt. A másik: néha nagyon felületesen dolgoznak, bevallom én se vagyok mindig a toppon, de ez bosszantó, hogy nekik soha nem szól emiatt senki. Ha este megyünk "Abendservice-re" megörülök, ha látom, a vendég nem is járt a szobában. Aztán bemegyek a fürdőben és mégse úgy tűnik már. Megcsinálom, nem azzal van a probléma, hanem a hozzáállásukkal. A legnagyobb negatívumnak ezt a dolgot tartom.

Ha délelőttösök vagyunk, akkor 17:30-kor végzünk, viszont akkor kezdődik a vacsi, amiről nem akarunk lemaradni, így egy fél órát még maradunk. Szerencsére ilyenkor félóránként van vonat. Azt még nem írtam, hogy Klanxbüll-Keitum negyed óra vonattal. A vacsi is finom szokott lenni általában. Egy-két dolog van, amit nem szeretünk, de összességében mindig jókat eszünk.

Délutános műszak: 12:30-tól kezdődik általában. Sajnos munka előtt egy órával ér be a vonatunk, így várnunk kell. Ha az idő engedi, akkor sétálgatunk, ha nem akkor a váróteremben ácsorgunk. (pad hiányában, bár a helyet váróteremnek se nevezném)

Este szintén ez a helyzet, akkor általában a hotelben maradunk még egy fél órát és csinálunk még egy-két apróságot, munka mindig van. 6-kor kezdődik az Abendservice, a vendégeknek édességet adunk és egy információs lapot, programokról, időjárásról. Előkészítjük az ágyukat, rendbetesszük a fürdőszobát és lecseréljük a törölközőket. Egy szoba max. 10 perc. Sietni kell, nincs sok idő ilyenkor. Általában ketten vagy hárman csináljuk és kettő csoport szokott lenni. Csúcsidőben ennél több.

Vendégekről: Általában kedvesek, van egy-kettő hepciás is persze. Pl. az egyik minden nap új poharat kért, elmosva nem volt jó, így a vagonunk mellett még egy új pohárkészletet is cipelnünk kellett neki. 2 kutyával érkezett, a kutyatálak az asztalon voltak (fúj). És még sorolhatnám, de gazdagok, megtehetik, nem kevés pénzt hagynak itt. Múltkor volt egy fura bácsi, várta a liftet, aztán mire az megérkezett, inkább sétálni kezdett a szinten. A vagonunkra tett 15 eurót, majd bejött a szobába és adott még 100!-at. Az ilyen pénzeket le kell adni a főnökünknek, ami aztán visszaosztásra kerül majd.

Minden héten két szabadnapunk van, ami általában nem hétvége. Röviden ennyit a melóról!

Sylt szigetéről fogok most kicsit bővebben írni, tapasztalataimat megosztani.

Azzal kezdem, amit már korábban is írtam, hogy mindig fúj a szél és ez nem vicc. Áprilist írunk és itt még mindig csak 9 fok van, amit általában kevesebbnek lehet érezni. Van, hogy annyira fúj a szél, hogy lépni is nehéz.

Hamburg felől érkezve a sziget első települése Morsum, kis falu egy-két nagyon szép látnivalóval. (később erről is írok majd). A kép a településen készült.

A következő megálló Keitum, itt dolgozunk. Az udvarokban, a legelőkön, mindenhol vad-mezei-tapsifülesek vannak, annyira édesek és milyen jól bírják a hideget. Keitum szintén nem nagy település. Az idegenforgalom a legnagyobb húzóereje a környéknek. A németek nagyon büszkék arra, hogy van egy szigetük, ezért státusszimbólumnak számít, a leggazdagabbak járnak ide, évente akár többször is. Luxus környezetben költhetik nem kevés pénzüket. Sokszor azzal viccelődünk, hogy nekik bármit bármennyiért el lehetne adni. Annyira sokan jönnek, hogy nyáron szinte minden szállás tele van, sok embernek szállás sem jut ilyenkor, ha nem foglal időben. Itt aztán minden német megmutatja, hogy neki semmi sem drága. Méregdrága kocsikkal furikáznak és a luxust nem vetik meg maguktól. A települések nagy részén kizárólag luxusdivatcikkeket kínáló üzleteket találunk, olcsó bóvlinak itt helye nincsen. De térjünk vissza Keitumba, vagyis az azt követő településre inkább, amely már a sziget meghatározó települése, Westerland. Innen busszal lehet továbbmenni a többi városba (Hörnum, Wenningstedt stb.) vagy az Autozugról lepattanva innen már kocsikázni is lehet. 

Westerland aztán tele van drágábbnál drágább üzletekkel, hiába hirdetik az akciókat vagy a leárazást, ezt mi egyáltalán nem engedhetjük meg magunknak. Néha betérünk egy-két ilyen helyre, de inkább csak nevetünk, hogy hogyan kerülhet valami ennyibe. Mostanában láttunk az egyik kirakatban 9.000.000 Ft-os ékszert és órát is! színaranyból volt persze. Fagyit már itt is lehet kapni, 1gombóc, 600 Ft, de ha különböző extrákkal kérjük, akkor akár 1500 Ft is lehet. (szerencsére McDonald's itt is van, a fagyijuk legalább ehető)

Az üzletsorok legvégén aztán lemehetünk a tengerpartra, belépődíj kifizetése ellenében. Szerencsére nekünk van éves belépőnk, viszonylag olcsón. A tengerparton vannak Strandkörbe-k, amelyből élvezhetjük a kevéske napsütést, ráadásul a széltől is véd. A gyerekek általában alagutat ásnak, az idősebbek a Körbe-ben ücsörögnek, de szörfösök is vannak már néhányan. Kagylót pedig mindig lehet gyűjteni. Egyszóval a tengerpart az a hely, ahol mindenki igazán jól érzi magát, annyi nyugodt embert lehet itt látni, hogy huss, nekem is minden problémám elszáll.

Az indulásról: hát nem volt egyszerű. Az útvonal a következő: Budapest-Hamburg, 1 nap pihi majd Hamburg-Klanxbüll.

Hajnali kelés, a vonat 7 körül indult közvetlenül Hamburgba. Az indulás előtti utolsó pillanatokig pakoltunk, rendezgettük a cuccainkat, kikapcsoltuk a gázt, leolvastuk a mérőóraállásokat stb. Szerencsére 10 percre laktunk a Keleti pályaudvartól, de legalább egy órába telt kijutni. A postát is útba kellett ejteni, UPC-nek kellett visszajuttatnunk a nethez a kütyüket.

Aztán kezdődött a hosszú vonatút.....semmi izgalmas nem történt, emberek jöttek-mentek. Estére Hamburgba is értünk. A hotel a város másik felében volt, újabb utazás következett a rengeteg csomaggal, senkinek nem kívánom.Még éjfél előtt meg is érkeztünk, recepció nem volt már, de előzetes le lett egyeztetve a bejutás :)

A következő nap az alvásról szólt leginkább, délután pedig egy kis séta, nagyon jó idő volt, a közelben volt egy nagy park, múzeummal. A kép a múzeum előtt készült.

Másnap megint hajnalban kellett kelni, be a vasútállomásra, újabb utazás. Természetesen majdnem az egész utat végigaludtam.Közben jött egy sms, hogy várnak a vasútállomáson.

VÉGRE KLANXBÜLLBEN! (gondoltam magamban)

A kollégánk jött ki elénk, szerencsére itt már nem kellett sokat sétálni, a lakás közel van a vasútállomáshoz. 6 lakás van itt, az egyik földszinti lett a miénk. Tágas, modern alapfelszereltséggel ellátott, egy szavunk nem lehet. A hetet 2 szabadnappal kezdhettük, így mindenre bőven jutott időnk, így nem kellett érkezés után rohanni a papírokat intézni. 

Az ügyintézésről egy következő bejegyzésben írok majd.